Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2008-02-08
 
Ennyien vannak itt
 
Honlap szabályzat
 
Kapcsolat
 
Tudnivalók a szervezetről
 
Információk a belépésről
 
Tagoknak
 
Szülőknek/ pártfogóknak
 
Pályázatok/ felvételek külsősöknek
 
Nyilvános versenyek, pályázatok
 
Ismeretek, tapasztalatok, tanácsok
 
Partnereink

Ezen keresztül juthatsz el partnereink listájához, s érheted el őket.

 
Szent Korona Rádió

Katt ide a hallgat᳨oz (Winamp)Katt ide a hallgat᳨oz (Windows Media)

 
Honlap ajánló

Az ajánlott honlapok listája tekinthető itt meg.

 
Honlapról
Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy miképp halottak rólunk az emberek.
Hogyan szereztél tudomást szervezetünkről?

Videóklipünkből
Interneten máshogy
Plakátok/ szórólapok útján
Iskolában/ kollégiumokban tanárok által
Könyvtárakban
Ismerősöktől
Nyilvános rendezvényünkön
Egyéb
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fegyveres és rendvédelmi képzés tervezete
Egyik tervezetünkre vonatkozik, mely olvasható a honlapon, az MHI SZT részben.
Szerinted mennyire lenne jó az új képzési rendszer?

Sokkal jobb, mint a mostani
Jó, de azért lehetne javítani rajta
Alig van különbség
Nem tudom eldönteni
Meglehetősen rossz
Kriminális!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Köszöntés

Kedves látogató üdvözlünk a honlapon!


Örülünk, hogy idelátogattál, különösen akkor, ha az ifjabb korosztályhoz tartozol.
Mindig az ifjúság hordozza magában a szebb jövő reménységét, de csakis akkor, ha tenni is akar érte. Ehhez pedig hazafias elvek, s különleges morális tartás szükséges. Ahogy olvasgatsz majd a későbbiekben a honlapon, észre fogod venni, hogy ebben szervezetünk is próbál segíteni.




Nem árt, ha adunk egy kis leírást arról, hogy mit hol találsz.

A honlap bal oldalán főleg a szervezet bemutatása, megismertetése, elveinek tisztázása kapcsán vannak írások. Szintén a megismertetés és elvek kapcsán itt kaptak helyet a szervezet belső szabályzatai (általános, Fiú Tagozat, Lány Tagozat). Több modul ezen az oldalon, de az egész honlapon is csak akkor tekinthető meg, illetőleg használható, ha regisztrálsz, felhasználóneveddel és jelszavaddal belépsz.
Továbbá itt található a pályázatok nyilvános része és a kapcsolattartás lehetőségei (e-mail küldők, fórum, hírlevél feliratkozás). Valamint itt vannak feltüntetve partnereink, az ajánlott honlapok, s lehetőséget biztosítottunk rá, hogy innen is hallgathassátok a Szent Korona Rádiót, a magyarok rádióját, a tiszta magyar hangot.

A honlap jobb oldalán található a regisztrált és belépett felhasználók számára hozzáférhető csevegő (chat). Itt találhatók az olvasnivalók (hírek, írások), a szabadidő eltöltésére való ajánlók, a későbbiekben majd a képtár, s a letöltési lehetőség.
Ezen az oldalon lehet közelebbi kapcsolatba kerülni az MHI Lelkisegély Szolgálatával, ha valakinek szüksége lenne egy kis támogatásra, s itt értesülhetnek a pályázatokról az MHI tagjai.



Kellemes szórakozást kívánok tehát a honlapon,
Kérlek, fórumozzatok sokat, s ne adjatok sok moderálnivalót. :)

Ha gondotok lenne, akkor a kapcsolattartás menü, üzenet a honlap vezetésének modul segítségével levelet írhattok, de van lehetőség a fórum megfelelő topicjában is kérdezni, a problémákat jelenteni.

 

MHI Honlap Adminisztrátor

 

 

Honlap hírek

 

2008. november 18.:

Hosszú idő után felkerült két újabb írás. Egyik a MHI SZT jóvoltából, a válságkezelési javaslatcsomag némileg módosított verziója (harmadik költségvetés mellett nem is rossz, hogy nekünk csak módosítani kellett).

A másik egy beszámoló egy látogatónktól, egyúttal az első írás a ti küldtétek részben. Külföldi munkavállalás negatív oldala, az író egyéni véleményével fűszerezve. Kicsit hosszú idő után került fel, de manapság ilyen a helyzet.

2008. október 21.:

Hosszú szünet után rövid időre legalább sikerült félretenni a nézeteltéréseket az MHI és a felügyeleti szerv között.

Felkerült egy kis ajánlás 22.-23-ára, illetve a Szakpolitika vegyesen fül alá egy írás arról, milyen gyorscsomag kell a jelenlegi gazdasági válság, és főleg recessziós hatásainak kezelésére.  

 

2008. szeptember 19.:

Felkerült egy közlemény/ javaslat a holnapi nappal kapcsolatban. Azért most, hogy ne legyen ideje az ellenségeknek készülni. Aki megfogadja annak viszont nem kell különösebb felkészülés. A felhívások menüpont alatt olvasható a javaslat.

2008. szeptember 3.:

Felkerült a központi publicisztikák részbe egy iskolahelyzettel foglalkozó írás. Nyugodtan lehet egyben felhívásként is értékelni. 

2008. szeptember 1.:

Jó iskolakezdést mindenkinek! Nos, egy új írásunk tárgya részben pont ezzel foglalkozik, pontosabban a fegyveres és rendvédelmi szervek képzési rendszerének átalakításával. Itt olvasható: FEGYVERES ÉS RENDVÉDELMI SZERVEK. Található egy szavazás is a bal oldali menüsor alján, ahová a véleményeket várjuk.

2008. augusztus 19.:

Felkerült egy új modul az írások menübe, jobb oldalt. A benne megjelenő első írás a grúz-orosz háborúval foglalkozik, közérthetően, a média hazugságaitól mentesen. 

2008. augusztus 12.:

Gyermekbűnözés - az adott kor írás fgelkerült a honlapra. Egyelőre a szakpolitikai tagozathoz, de, ha tényleg lesz folytatása, akkor nyitunk neki külön modult.

2008. augusztus 7.:

Ma felkerült az új adórendszer előtervezete a MHI Szakpolitikai Tagozat munkája nyomán. A szokásos moduljában olvasható, a jobb oldalon.

Az elkövetkezendő időben a Kurultaj végéig nem jelentkezünk új bővítésekkel.

----------------------------

 Mindenkinek kellemes visszatérést Magyar Szigetről, már akinek telt rá. Egyúttal jó felkészülést a sátorozásra a Kurultaj idejére.

FIgyelem! Senki ne feledje, augusztus 8-10. Kurultaj Kunszentmiklóson. Bővebb információ: www.kurultaj.hu

2008. Július 21.:

Az egészséges életmód fejezet alá bekerült végre a vitaminokról szóló írás. Jó olvasgatást, számolgatást hozzá. :)

 2008. Július 14.:

Az eredeti tervek szerint ma eredményhirdetés lett volna. De szégyen és gyalázat, hogy egyetlen olyan ember sem küldött írást, aki megtehette volna, aki tud írni, s hajlandó is rá. Így, az MHI Központ megbízásából csak egyetlen, nem pályázói novella került fel, mementóként, hogy milyen írásokat vártunk volna körülbelül.

2008. Július 10.:

Mostanra mindenki, aki nincs szolgálatban visszatért, így a honlap ismét rendesen üzemel (leszámítva az elsejétől meglévő létszámhiányt).

A publicisztika verseny eredményhirdetése megtörtént, sajnos csak egy értékelhető pályamunka érkezett, egy további bár nem rossz minőségű, de nem publicisztika, hanem egy harcról szóló novella. További két pályamunkát pedig minőségileg értékelhetetlennek nyilvánított a zsűri. Ugyanakkor megjegyezték, a novellapályázatnál enyhéb elbírálást foganatosítanak, bár sajnos arra sem érkezett sok pályamunka.

2008. Július 3.:

Megkezdődött a buziparádé Budapesten. A deviánsok felvonulása 07.05.-én szombaton lesz. Szeretnénk, ha tudná minden szülő, aki aggódik gyermekei jövőjéért, minden látogató, aki olvassa honlapunkat, minden jó érzésű, normális ember, hogy egyáltalán semmi kifogásunk, ha megvendégelik a buzikat pár koktélra, hogy túlhevüljön egy kicsit a hangulat, SŐT. Egységesen kívánjuk, hogy legyen a fogadtatásuk legalább olyan kedves, mint Nándorfehérváron, ahová azóta sem merik betolni a ronda képüket.

Tekintettel a létszámhiányra, s bizonyos halaszthatatlan elfoglaltságokra, várhatóan vasárnapig, rosszabb esetben szerdáig, a szervezet csak a futár címén lesz elérhető, sem a központ, sem a többi e-mail cím nem fog élni. Az irodalmi pályázatra érkező novellákat természetesen elraktározza az internet, majd az illetékesek később elbírálják. Ezen okok miatt a publicisztika pályázat eredményhirdetése is csúszhat.

2008. Július 1.:

A publicisztika pályázat leadási határideje lejárt, s sajnos alig érkezett pályamunka. Reméljük a novellapályázatra, mely Zrínyi Miklós harcaival foglalkozik, majd több érkezik, ennek leírása ITT található.

Ma kezdődött meg többek számára a bevonulás a Honvédséghez, illetve több rendészeti tanuló számára a Budapestre való felvezénylés. Ennek tiszteletére mindenki hallgassa meg otthon Kárpátiától a Magyarország katonái c. nótát. Mi a szervezet tagjai pedig igyekszünk kevésbé búsulni a hirtelen nagyra nőtt létszámhiány miatt, amit a bevonulások, felvezézslések és kiküldetések miatt kell egy időre elviselnünk.

2008. Június 30.:

Ma lejár a Mátyás királyról szóló publicisztika pályázatunk leadási határideje. Az e-maileket éjfélig fogadjuk ezzel kapcsolatban.

Ám semmi ok a szomorkodásra, a Zrínyi Miklós hőstetteivel kapcsolatos novellapályázatunkra még több, mint egy hétig várjuk a munkáklat!

2008. Június 21.:

A MHI Szakpolitikai Tagozat  moduljában újabb két írás olvasható, ez már leginkább konkrét számokban lefektetett pénzügyekkel foglalkozik.

2008. Június 20.:

Felkerült a lelkisegély részbe végre a leggyakoribb lelki problémák felismerését elősegítő írás, ezúttal a szervezet irányelveivel összhangban lévő verziója. Reméljük többeknek segítséggel fog szolgálni.

2008. Június 16.:

Felkerült Nyilasharcos újabb írása az óvóhelyek kapcsán, a kitelepítés menetét, illletve a szükséges magatartási szabályokat taglalja. 

2008. Június 14.:

Felkerült a szakpolitika vegyesen részbe az oktatásügyi javaslatcsomag. Egyelőre még csak a középiskoláknál tart, de már az iskolaőrséggel foglalkozik. 

2008. Június 13.:

Új írás került fel az MHI SZT Szakpolitika vegyesen rovatába. Ezúttal a költségvetési irányelvekről.

2008. Június 11.:

Felkerült egy szavazás, kissé közvéleménykutató célzattal. A bal oldali menük legalján található.

2008. Június 9.:

Felkerültek a honlapra az irodalmi pályázatok leírásai, szám szerint kettő, az egyik Hunyadi Mátyásról, a másik Zrínyi Miklósról. Folyik ezek hirdetése természetesen más módon is, az Internet csak egyfajta másodlagos felület.

 

 Itt egy sokkal jobb minőségű videó, hiába, nem mindegy az ember hová teszi fel...

2008. Június 6.:

Tegnap este újítás helyett engedélyeztetési viták folytak, így az újítások egy része (meg lett vonva egy pszichológiai témájú írás közlése) ma lettek közzétéve. Többek közt a Magyar Haza Ifjúsága Szakpolitikai Tagozat saját leírása, s első nyilvános írása. Modulja a honlap jobb oldalán, az írások menü alatt található.

Ezen kívül nemsokára felkerül a MHI első nyilvános videója, melynek nem titkolt célja a tagtoborzás. A videóból látni lehet majd, kiket látunk szívesen, de azért érdemes elolvasni a már közölt felvételi feltételeket és szabályzatokat is.

Felkerült a videó a videára, ami úgy tűnik nem volt a legjobb választás, mert erősen pixelesített:


szólj hozzá: Akiben magyar szív dobog

 2008. Június 5.:

Ma a gyásznap után új erőre kapva folytatjuk feladataink végrehajtását. A honlap ismét frissült, ezúttal a fogadalmak szövegei lettek nyilvánosságra téve. Ideje tanulgatni a következő napforduló idejére.

Továbbá felkerül egy válasz, az egyik levélre, mely a tegnapi nap folyamán érkezett hozzánk a gyásznap kapcsán, az MHI Hírek fül alatt olvasható.

A mai napon még várhatóak frissítések, ha mindent sikerül összegyeztetni.

2008. Május 30.:

Hosszas előkészítés után Június elejére várható a Magyar Haza Ifjúsága Szakpolitikai Tagozatának megalakulása, mely főleg egészségüggyel, gyermekvédelemmel, és a demográfia problémák kezelésével fog foglalkozni. Az erről szóló hír felkerült az MHI Hírek közé.

2008. április 30.:

Felkerült a tájékoztató és emlékeztető a tavaszünnepről, mely holnap esedékes.

Továbbá, akik más fajta elfoglaltságot is szeretnének, a hosszú hétvégén, azok számára ajánljuk a Jobbik majálisokat, például Szegeden.

2008. április 12.:

Újabb felhívás olvasható, ezúttal egy néphülyítő kiadvány elleni bojkottra való felhívás.

2008. április 5.:

Ezen túl a hírek menüben (jobb oldal, a társalgó (vagy belépés nélkül a bölcsességek) alatt) láthatók a felhívások is, rögtön elsőként a nemsokára megjelenő CD aktualítása miatt a Remény Háza Program támogatására hívjuk fel a látogatók figyelmét.

2008. április 1.:

Nem szeretném, ha általános szokássá válna, hogy olyan valaki e-mail címét látom a hírlevél megrendelők között, akik biztosan nem nézelődői a honlapnak. Ezek a személyek jelenleg törlésre kerültek.

Ami a bolondok napját illeti, kérjük legalább a levél végére legyen odaírva, hogy csak tréfa volt. Amelyik végére nincs odaírva, s a mai napon érkezik, arra nem fordítunk figyelmet, kéretik inkább a holnapi, vagy más napon elküldeni.

2008. március 31.:

A sajtóosztály újabb közleményt küldött, mely az MHI hírek alatt olvasható.

2008. március 27.:

Újítva lett az oldal. Viccdoboz, bölcsességek, további opciók és főleg védelem. Valahogy nem kívánok pornóképeket látni a regisztrációt nem igényló felületen.

2008. március 25.:

Az ünnepek végeztével ismét új írást tettünk közzé az elsősegélynyújtás témakörében, az Elsősegélynyújtás alapjai címmel. Feltehetőleg többen örömmel fogadják majd a rövid összefoglalót.

2008. március 16.:

A kezdeti döcögőséget igyekszünk felgyorsítani. Felkerültek Nyilasharcos írásai az óvóhelyekről. Készítés alatt áll egy tudományos leírás a mikrotápanyagokról és ételekről az egészséges életmód részbe. A központi tájékoztatás szerint az írói versenyek is előkészítés alatt állnak. Hirdetve Interneten és Hódmezővásárhelyen lesznek.

 2008. március 3.:

A honlap nyilvánosan megnyílt, s elkezdte hirdetni magát, egyelőre korlátozottan.

 
Bölcsességek
 
 
Hírek
 
Írások
 
MHI Szakpolitikai Tagozat
 
Lelkisegély és pszichológia
 
Kikapcsolódás
 

Névnapok

 

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Pontos idő
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.