A leggyakoribb lelki problémák a fiatalok körében

Sajnos korunk kaotikus, értelmileg és érzelmileg fertőzött, elvtelen világában sok veszély leselkedik a fiatalokra. Sok lelki probléma létezik, olyannyira, hogy lehetetlen mindegyiket ismertetni, így csak a leggyakoribbakra és legsúlyosabbakra szorítkozunk egy rövidebb leírás erejéig, mely főleg azok felismerését célozza, hiszen ez az első lépcső.

A felismerés fontossága és önismeret:

Az első lépcsőfok, hogy valaki tisztában legyen azzal, hogy valami nincs rendben. Ezt néha többen megérzik, megérzik, de elfeledik, ami helytelen. Ugyanis attól, hogy egy problémával nem akarunk foglalkozni, még létezik, annak az esélye, hogy magától megszűnik roppant csekély, így nem érdemes rá számítani.

Figyelmet kell szentelni a problémáknak. Meg kell próbálni beazonosítani, hogy valami mikor kezdődött, megvizsgálni milyen hatások értek azóta és az elmúlt időkben, azokra miképp reagáltunk, s talán azt is érdemes átgondolni, ezeknek a reakcióknak mik voltak az eredményei és azok hová vezethetnek.

Csak akkor, ha ezt évente többször megtesszük, juthatunk el a felismerésig, hogy mi lehet a gond, vagy mik lehetnek a gondok. Ahhoz, hogy tudjunk magunkon segíteni, vagy mások segítségnyújtását megkönnyítsük ez mindenképp szükséges.

Segítség önmagunkon:

Ha ismerjük valamennyire magunkat, általános reakcióinkat, és főleg azokat a hatásokat, amik érnek, érhetnek, akkor könnyebben tudunk védekezni minden negatívum ellen, s könnyebb megoldani a már meglévő problémákat.

Ám ezt sokszor nehéz megtenni, gyakran külső segítséget is kell kérni, ami persze csak akkor lehet hatásos, ha valóban segíteni akar valaki magán, meg akar birkózni a problémákkal. Mert ennek híján lehet bármilyen jó egy segítő, megtehet bármit, de az haszontalan, hiábavaló marad.

Megelőzés és általános önsegítség:

Rend a lelke mindennek, így tartják, s bizony sok igazság van benne.

A lelki problémákat is úgy lehet a legjobban megelőzni, s a legtöbb esetben kezelni is, ha rend uralkodik az ember fejében, s ő maga fegyelmezett.

Mert ennek híján káosz van, csapongás, szabadosság, melyek a problémák melegágyai. Az alkalmiságnál, a tartalom nélküliségnél alig akad rosszabb.

Rend és fegyelem kell uralkodjon a fejekben, tartás és az egészséges mértékű többre törekedés. Továbbá célok, mert célok nélkül senki sem boldogulhat. A célok legyenek világosak, jól átgondoltak. Mert a céltalanság nem más, mint egy helyben toporgás, rosszabb esetben visszafejlődés, mikor valaki alkalmi pótcselekvésekben keresi a boldogulást, ami így nem adathat meg neki, ellenben kellemetlen élmények, rossz hatások annál inkább.

A csapongó érzelmek megzabolázására az elme szolgál, az akarat és gondolkodás. Mindenképpen kordában kell tartani öt érzelmet: a rajongást, a félelmet, a bánatot, a nyugtalanságot és kétségbeesést. Legfőképpen ezeket, de az összes többi érzelmet is. Aki erre képes, annak sokkal kevésbé lesznek problémái.

Pillanatnyiság/ céltalanság:

Akinek nincsenek céljai, s a rosszabbik értelemben él a mának, kevéssé érdekli a jövő, nos ő szenved ettől a problémától, még akkor is, ha igen gyakran ezt nem tekinti problémának.

Főbb ismertetőjegyei:

A mának él, minél több kétes értékű szórakozást hajszol, ha azokban bármi miatt nem tud minél gyakrabban részt venni, akkor rossz a közérzete.

Ezek a szórakozások lehetnek olyanok, melyek kisebb mértékben még hasznosak is, például rendszeresen sportjátékokat (pl.: foci) játszik, használja a számítógépet, Internetet, néha elmegy meginni egy italt.

Viszont ennél a problémánál már olyanok is előkerülnek, amik még kisebb mértékben is kevésbé hasznosak. Mi több, az egyik fő gond éppen a mértéktelenség, ezek halmozása. Gyakran jár közepes, vagy súlyos függőséggel. Ilyenek lehetnek például: mindennapos ivászat, féktelen bulizások, ráadásul akár hetente, vásárlási mánia, vagyis amíg pénz van akár minden haszontalan, vagy akár hasznosból mértéktelenül sok megvásárlása, napi átlag 6 óránál több számítógépezés és/vagy Internetezés szórakozási célból, a nap nagy részében a TV előtt ülés.

Nem gondol a jövővel. Vagyis nem érdekli, hogy a holnap mit hoz számára, csak azt nézi, hogy abban a pillanatban úgy érezze, neki jó. Nem készül a jövőre tudatosan, sem tanulmányokban, sem egyéb cselekedetekben.

Nem mérlegeli a következményeket. Vagyis könnyen beszáll kétes kimenetelű, olykor akár törvénytelen cselekedetekbe, leginkább pillanatnyi hóbortból, csak egy példa erejéig az ittas állapotban, ismerősökkel együtt (egymást belehúzva) közterületeken értelmetlen rombolás. De akár ide tartozik sok esetben a droghasználat is, mikor nem gondol annak következményeivel, melyek igen számosak, de negatívak is.

A következmények mérlegelésének hiányához még társul néhány tényező. Ezek egyike, hogy nem,, vagy legalábbis nehezen fogadja el, ha valaki, vagy valakik ezekre szép szóval figyelmeztetni próbálnák, ha pedig tiltás állna fenn, akkor erős ellenállást próbál tanúsítani. Ellenben, ha egy probléma bekövetkezik, akkor mindenki hibás az illető szerint - önmagát leszámítva, különösen igaz ez azokra, akiktől tudat alatt segítséget remélne még akkor is, ha azoknak nincs erre lehetőségük.

Felületes, tartalmatlan ismeretségek. Gyakran előfordul, hogy a céltalan emberek ismerősei, legalábbis döntő többségükben általa jelentősen túlértékeltek. Vagyis gyakran sokakról úgy gondolja, azok barátai, holott pontosan mivel ismeretségük nélkülözi a mélyebb tartalmat, nem számíthat rájuk komoly esetekben. Ellenben az igen sok esetben előfordul, hogy mivel nagy hatással vannak rá ezek a kétes értékű „barátok”, így könnyen rábírják olyan dolgokra, amiket önmagától nem tenne meg, sőt, ezek a cselekedetek olykor igen kellemetlen hatásokkal járnak az illető számára. Csak néhány példa: indokolatlan beszólás tanároknak, droghasználat, valakinek a szándékos ingerlése, valaki elcsábítása.

Kaotikus szabadosság:

Valamilyen szinten minden serdülőnél jelen van, egyfajta sajátossága a kornak. Ahogy a serdülőkor így ez, mint annak velejárója szintén eltérő korban jelentkezik. Valamikor 11-15 éves korban kezdődik, első időszakában enyhébb mértékben, majd fokozatosan erősödve, egészen a csúcspontig, majd valamivel gyorsabban gyengülve. Legalábbis ez így lenne természetes, de a gyakorlatban, főleg manapság egyéb hatások következtében gyakran másképp alakul. Elviekben, attól is függően, hogy milyen hamar kezdett kialakulni időtartama 3-6 év. Ha korábban alakult ki, akkor az a legtöbb esetben vagy átalagos ideig, vagy rövidebb ideig tart, mert általában ekkor velejárója a koraérettség, legalábbis ahogy manapság annak tartják, holott valójában az a normális. Ha nagyon későn, akár 15, sőt, esetleg 17 éves korban kezdődik, akkor a legrosszabb, mert egyrészt hosszabb ideig, másrészt nagyobb intenzitással folyik, s így a fiatal felnőttként ellátandó feladatok szenvednek kárt.

Főbb ismertetőjegyei:

A felnőttség hangsúlyozása, ezzel együtt gyerekes gondolkozás. Míg előbbinek az illető tudatában van, úgy utóbbinak annál kevésbé, magát nagyon is érett személynek gondolja. Ennek következményei pedig könnyen vezethetnek lelki problémákhoz, mert az ilyen kettősség számtalan konfliktushelyzetet és belső problémát szülhet. Az ilyen személyek egyfajta mázzal rendelkeznek, mely törékeny ugyan, de mégis azt használják elsődlegesként az érintkezésben.

Idősebbek kóros utánzása: Gyakori, de feltétlenül szükséges velejárója a problémának, hogy a fiatal kiválaszt egy személyt, aki általában nála valamivel idősebb (bár néha megesik, hogy körülbelül egykorú) és sok főbb vonásában utánozza. Az ilyenek általában ismert, híres személyek, akik ellenben kétes tevékenységeket űznek. Ide tartozik a híres zenészek egy része, fotómodellek, színészek, és még sorolhatnánk. A gond igazán ott kezdődik, hogy leginkább öltözködésben, az általuk elénekelt/ eljátszott szerepekben, és a balhés dolgaikban (pl.: rendszeres ittas vezetés, droghasználat, kóros fogyókúra, stb..) tekintetében a leggyakoribb a hasonulás. Ezen felül életvitelben is hasonlót akarnak, legalábbis ami annak külsőségeit érinti, vagyis fényűzést, luxust, amit általában nem engedhetnek meg maguknak és ez további belső feszültségekhez vezet.

Korhoz nem illő öltözködés/ megjelenés: Szintén gyakori, erősen kapcsolódik a felnőttség hangsúlyozásához. Ruhaviseletekkel, sminkekkel, egyéb kiegészítőkkel (haj zselézése, ékszerek, tetoválások, stb…) kívánják hangsúlyozni, hogy ők bizony mennyire felnőttek. Ezek mellett azokhoz valamennyire illő tevékenységekkel is. Érthetőbbre fordítva, ha valaki lát egy 13 éves lányt az éjszaka közepén miniszoknyában mászkálni, amint épp pár férfit próbál felszedni, akkor az a legvalószínűbb, hogy ebbe a kategóriába tartozik (akár egyebek mellett), vagyis szinte kirakja magára a táblát, hogy könnyű áldozat. Mert áldozatok bizony, a szülői nem odafigyelésé, a médiáké, azt ezt támogató üzleti csoportoké, és nem utolsó sorban a társadalomé, mely ez irányba akarja terelni a fiatalokat. Mindez persze nem mentesítheti őket a felelősség alól, mert mindig lehet nemet mondani, még, ha esetleg nehéz is.

Magány/ egyedüllét (olykor semmittevéssel párosulva):

Sajnos korunkban egyre gyakoribb. Sok esetben mindkét szülő dolgozik, hogy a család megéljen, a családok szétszakadnak, válások, vagy netán házasság sem volt, s így a gyerek kénytelen nélkülözni egyik szülőjét, míg az, aki elvileg nevelné kénytelen gondoskodni megélhetésükről, így még kevesebb időt töltenek együtt. Sőt, korunkban a gyerek-szülő együttlétet sok esetben olyan tevékenységekkel próbálják helyettesíteni, amik azt nem pótolhatják, mert a szórakoztató célú tevékenységek bizony korántsem alkalmasak erre.

A probléma, bár ezen írásban csak harmadik helyen szerepel az egyik legsúlyosabb, ugyanis összességében ez vezet a legtöbb tragikus öngyilkossághoz, vagy annak kísérletéhez. De az eredendője részben a legtöbb sorozatgyilkosnak is, legalábbis igen sokuk élettörténetében szerepel a fiatalkori magány/ egyedüllét összetevőként.

Főbb ismertetőjegyei:

Ebben igazából kissé nehezebb nyilatkozni, mert az ismertetőjegyek olykor egymással ellentétesek, tehát az alapján nehezebb felismerni, mint az alapkörülmény folytán, vagyis, hogy a szülőkkel kevés, és ami fontosabb: annál is kevesebb tartalmas időt tölt. Ezt persze valamilyen szinten helyettesíthetik mentorok, és barátok (sőt bizonyos szülőknél még jobbak is lehetnek), többek között szervezetünk is erre törekszik.

Bár nem feltétlenül van jelen, de sok esetben előfordul az, hogy a probléma hordozói jó, sőt egyenesen eminens/ stréber tanulók. Ennek oka pont a magányosság, s így, hogy elfoglalják valamennyire magukat több időt töltenek a tanulással, ezzel kivívva sok korukbeli rosszallását, ugyanakkor a szülők ezt egy idő után természetesnek veszik, s, ha esetleg pont a magányból kilábalás egyik első fokaként romlana kissé tanulmányi eredmnyük, úgy a lehető legrosszabb, amit tehetnek, a kapcsolatok tiltása.

Visszahúzódó természet: Aki magányos és nem foglalkoznak vele eleget, gyakran visszahúzódó, ennek azonban több formája is van. Többen bátortalanok, mások komorak, megint mások azt próbálják magukkal elfogadtatni, hogy nincs is szükségük társaságra, törődésre, ők megállnak a saját lábukon, és így gyakran el is utasítják mások közeledését. Utóbbinak oka természetesen lehet más is. Egyik leggyakoribb, hogy mivel a magány miatt a saját kis világukban élnek, kevés kapcsolatok volt fiatalabb korukban másokkal, s így kevésbé közeli véleményük az általánosan gyakorihoz (ha nem is helyeshez), az esetleges közeledőt nem találják kívánatosnak.

Társkereső/ ismerkedő természet: Egy másik gyakori forma, igaz pontosan ellentétes az előzővel, bár hasonlóságok azért vannak. A bátortalanság sokszor ugyanúgy jelen van, s az is igaz sok esetben, hogy a fiatalabb kori magány miatt nem értik annyira a többi fiatalt, általános sémákat, és főleg a mozgatórugókat. Még a visszahúzódóbb természetű személyeknél is előfordul olykor, hogy egyfajta társkereső/ ismeretségkötési „roham” jön rájuk, mikor ismerkedni akarnak bárkivel, csak társaság legyen. Ennek veszélyei ugye szinte mondani sem kell: roppant nagyok. Főleg mert ritka, hogy ilyen esetben az élet a megfelelő ismeretségeket hozza. Az esetleges bátortalanság és a majdnem biztos tapasztalatlanság miatt könnyen bele lehet húzni a magányos személyeket a rosszba, még, ha csak időlegesen is, de a baj akkorra már sokszor megtörtént. Zsarolni is egyszerű egyszerűen annyit kell mondania még a kisgyereknek is, hogy, ha nem akkor már nem barátja/ barátnője többé.

Túlságosan aktív belemerülés valamibe: Sokan a magányos emberek közül, akiknek egyben nincs is különösebb elfoglaltságuk, szinte kapva kapnak az alkalmon, ha lehetőségük van valamiben aktívan részt venni. Ekkor sok időt, energiát, s ha lehet, akkor pénzt áldoznak rá. A dolog általában időleges, lehet csak napokig, vagy hetekig tart, hónapokig már ritkábban, addig viszont amit lehet rááldoznak, s könnyen lehet az idő alatt bajba kerülnek, ha a tevékenység olyan. Részben ide sorolhatók a gyakori (negyed-fél éven belüli) külsőséget illető változások is. Ekkor az illető általában keresi azt, hová illene be leginkább, ami nem baj, sőt követendő dolog, de csak abban az esetben, ha megfelelően, leginkább elméletileg próbál megismerkedni a stílusokkal, nem külsőségekben. Példának okáért, valaki nyugodtan menjen el egy koncertre, beszélgessen, ismerkedjen, kérdezősködjön, de azzal kezdje, hogy bevásárol két tonna sminket és Madonna pólót, vagy épp divatos bakancsot, meg odaillő ruházatot, elmenve, hogy ő bizony most azt a stílust követi. Ismerkedjen, és idővel majd kiderül, valóban hozzá közei-e az a világ.

Figyelem felhívási célú öngyilkossági kísérletek: Szintén előfordul olykor. Mert, ha valaki tényleg meg akar halni, akkor nem fog az utolsó pillanatokban mentőt hívni, vagy úgy intézni, hogy észrevegyék, s tudjanak rajta segíteni. Ez inkább egy jelzőfény, hogy figyeljenek rá, foglalkozzanak vele, mert nagyon nem jó az, ahogy körülötte alakulnak a történések, s hogy annyira egyedül van. Nem sajnálatot vár, nem a központban akar lenni (ahogy azt teszik sokan, akik divatból csinálják, mert sajnos egyre több ilyen van, EMO-nak hívják őket), hanem csak azért teszi, hogy jelezzen, valakik foglalkozzanak vele. Ilyen esetben a legrosszabb, amit a szülő tehet, ha büntet és/ vagy, ha ő egyáltalán nem foglalkozik a gyerekkel, hanem például szabályosan átpasszolja egy idegen pszichológusnak. Mert szakember, ugyan lehet akarna (mert hivatásnak és nem pénzkeresési lehetőségnek tekinti szakmáját), s lehet tudna valamennyit segíteni, de a jelzés nem neki szólt, hanem elsősorban a szülőknek, s annak ne legyen magányos, vagyis még korabeli, vagy kicsit idősebb személyeknek.

A többitől eltérően itt egy kisebb útmutatóval is szolgálunk a kiutakról:

Amennyiben a szülők csak elfoglaltak, de egyébiránt, amennyire lehet szeretnének törődni a gyerekükkel (sajnos manapság meg kel tenni ezt a kitételt), akkor tanácsos, ha a fiatal velük tart több helyre, besegít nekik. Akár, ha ez lehetséges, akkor ott van a munkahelyükön néha, mert még, ha csak ritkán is, de van pár perc szabadidő, s bizonyos esetben a munkavégzés közben is lehet beszélgetni. Illetve, ha például otthon anyukának besegítenek házimunkában, de egy helyen, nem külön, tehát pl. konyhában együtt.

Ezekkel egyrészt többet tudnak beszélgetni, könnyebb bizonyos problémákat megoldani, erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot, másrészt a gyereknek ezek mellett van elfoglaltsága, így nem kerül bele a semmittevésbe, ami sok rossz melegágya. Sőt, a dolog egyéb hasznokkal is járhat, például beletanul pár dologba (pl. főzés, vagy akár kisebb munkák a cégnél), bizonyos esetekben még akár kis zsebpénz is csobbanhat, ha például a szülő egyéni vállalkozó, vagy saját cégénél dolgozik.

Tartalmas kapcsolatok keresése. Itt éppenséggel nem a nemi kapcsolatokról van szó, hanem inkább ismerősökről, esetleg barátokról. A mai világban, ahol már a távolságok könnyebben leküzdhetőek, szélesebb körben van lehetőség távoli kapcsolattartásra (levelek, Internet, telefon), nos könnyebb találni ismerősöket, s velük kapcsolatot tartani, nem szükséges, hogy feltétlenül az osztálytárs, szomszéd legyen jobb híján a barát. Ettől függetlenül érdemes odafigyelni jobban a környezetre is, különösen városokban, mert sokszor megtörténhet, hogy valaki hozzáillő barátot keres, mindenhol, beleértve az Internetet, társkeresőket, hirdetéseket, s közben pont egy lépcsőházban lakik valakivel, aki hasonló cipőben jár és még össze is illenek. T4ehát a megoldás éppúgy lehet távolabb, mint a közvetlen közelünkben.

Mindig ésszel, megfontoltan kell cselekedni, s akkor kisebb eséllyel kerülünk bajba. Baráttá valaki akkor válhat, ha már több éve ismerjük, hibáival együtt, tartalmasan együtt tudjuk tölteni vele az időnket, megbízható, s főleg, ha baj esetén számíthattunk rá, vagyis már bizonyított. Addig nem lesz barát, s aki ezt másképp gondolja, azt nagyon valószínű, hogy csalódások fogják érni, sokszor pont akkor, mikor bajban van és nem kap segítséget, azoktól, akikről azt hitte, a barátai. Egy embernek, 2-6 embernél több igazi barátja roppant nehezen lehet, s itt az igazin van a hangsúly. S valaki minél érettebb, minél kioktatóbb, annál valószínűbb, hogy igaz barát, mert hiába bízhattunk meg valakiben 12 éves korunkig, az amolyan gyerekkori barát, az emberek pedig változnak. Tehát az igazi, tartós barátságok később köttetnek, főleg a középiskola idejétől kezdve.

Önutálat és sérelmek átirányítása:

Szintén két ellentétes tényező, gyökerük mégis ugyanaz: vagyis, hogy valaki nem tudja megfelelően feldolgozni a külső hatásokat, azokat megfelelően helyükre tenni. Messze nem csak fiatalkori jellemző, bár sokszor gyakoribb az ifjaknál, s eredője gyakran onnan származik, netán idősebb (figyelem, akár 30-40 éves korban!) meglévő éretlenségből.

 Főbb ismertetőjegyek:

Az illető magát hibáztatja a történésekért: Ez már a lelkiismeretnél több, saját magát kiáltja ki bűnösnek sokszor olyan esetekben, mikor nem tehetett semmit, vagy nagyon kevéssé felelős valamiért. Netán többen őt hibáztatják, és ezt elfogadja. Ez olykor külsőleg is kifejeződik önagresszió formájában. Vagyis az illető (különösen lányok esetében gyakori ez) különböző sérüléseket okoz magának. Például körzővel szurkálja magát, vágásokat ejt testén, vagy más olyan tevékenységbe kezd, mely sérülésekkel és fájdalommal jár, akár véresre veri a kezét a falon. Egyszóval önagresszióval próbálja levezetni a feszültséget, egyúttal büntetni magát, sokszor olyan dolgokért, amiért nem is felelős. (Bizonyos esetekben ide tartozhat az anorexia/ bolémia is.) Ezek nem öngyilkossági kísérletek nem is figyelemfelhívó célzatú tevékenységek. Aki önagressziós tevékenységbe kezd, az ezt általában erősen rejtegeti, sokszor eleve olyan testrészeket válasz ki, ahol nehezebben észrevehetők, egyik leggyakoribb a comb. (Ez is egyik fő különbség az Emo-hoz viszonyítva, ahol inkább mutogatják, gyakran nyílt színen végzik az ilyet.) Tehát sérülések, és fájdalom elsősorban önmaga által.

Minderre egy nagyon egyszerű példát is lehet hozni:

Apuka részegen tombol, gyerek épp a közelben van, elveri. A gyerek, mivel ezt nem tudja hová tenni, végül arra a téves következtetésre jut, hogy ő a bűnös, s ezért a verés mellé, még megvagdossa magát, mintegy önmagát büntetve azért, mert tévesen úgy hiszi bűnös. Egyszóval a felelősséget magára irányítja.

A mazohizmus eredői is részben fentiek. Hibáztatja önmagát valamiért az illető, s ezért magának fájdalmat, sérüléseket okoz, vagy – s ez a fő különbség az önagresszióhoz képest – másokat erre buzdít közvetlenül, vagy közvetetten. Mindez nem feltétlen csak testi, a legtöbb esetben lelki fájdalomvágy is.

Egy másik, majd minden esetben jelen lévő összetevője a fiatal kori zavarosan értelmezett tapasztalatok. Gyakori ugyanis, hogy, ha valaki bántalmazza gyermekét, vagy azt, akivel serdülőként nemi kapcsolatban volt, azt másnapra, vagy akár pár óra múlva megbánja (ténylegesen is akár), s megpróbálja kiengesztelni, biztosítani arról, hogy valójában szereti, csak az áldozat feldühítette, vagy épp a bántalmazó volt részeg, s sajnálja, stb.. Amennyiben ez rendszeresen, akár több oldalról (pl. szülő és serdülőköri szerelme is hasonlóan cselekszik) éri, úgy gyakran kialakul az áldozatban az a kényszerképzet, hogy aki őt bántja az valójában szereti. Ezért ilyen személyeket keres, főleg élettársként/ házastársként/ szeretőként idősebb korában. Nemcsak tűri, de olykor egyenesen elvárja a bántalmakat, sőt, olykor az is megesik, hogy aki kedves vele és nem bántja, azt elutasítja. Gyakorlatilag a családon belüli erőszak eseteinek több, mint felénél ez van a háttérben. Idősebb korban 20-25 éves kor felett ez már nehezen, vagy sehogyan sem kezelhető, ezért is érdemes fokozottabban megelőzni.

Ezek mellett a dolog olykor (szerencsére nem a leggyakrabban) párosul kölcsönösséggel, vagyis aki fiatalabb korában áldozat volt, az idősebb korában, például a gyermekével szemben hasonlóan jár el, mert az az eltorzult képzet lebeg előtte, hogy így lehet valakit igazán szeretni, mert aki őt szerette, az is mindig bántotta, így neki is ezt kell tennie.

Mindezek elmekórtani esetek, de mivel léteznek, előfordulnak, ráadásul sajnos gyakran (s ez mindig is így volt a történelemben), így foglalkozni kell velük, ismerni őket.

A sérelmek másra irányítása: szintén gyakori, szintén nem korfüggő, de a fiatalok körében többször előfordul. Az előzőeknek éppen ellentéte, vagyis az illető önmagát egyáltalán nem érzi hibásnak, vagy legalábbis kezdetben nem. Hibázott és másra próbálja terelni a felelősséget, akár például azért, hogy ő maga bajba került. Ez mellesleg könnyen kapcsolódhat a pillanatnyiság/ céltalanságnál és kaotikus szabadosságnál leírtakhoz. Vagyis például önmagát nagyon felnőttnek hiszi, egyúttal követ egy kihívó öltözködést valamely sztárocska nyomán, aztán valaki megerőszakolja, s akkor mindenki bűnös szerinte, csak ő nem, holott ő rakta ki a táblát, hogy gyertek, könnyű áldozat.

Ezen felül az átirányítással olyan problémák is adódhatnak, hogy rövidebb-hosszabb idő elteltével rádöbben, helytelenül cselekedett, s ez okoz neki lelki problémákat. Különösen igaz ez abban az esetben, ha az általa hibáztatott személy az igazságtalan hibáztatás miatt valami komoly bajba kerül, például súlyos drogfüggő, vagy netán öngyilkos lesz. Ekkor az, aki hibáztatta olykor hajlamos az önagresszióra, netán beleőrül. Ám, ebben a világban, ahol egyre kevésbé van lelkiismeret ez nem mondható általánosnak, bár érdemes megjegyezni, hogy még a legtöbb tömeg és sorozatgyilkos is idővel sokszor beleőrült tetteibe, még Rettegett Iván is.

Tehát a sérelmek másra irányításának éppúgy, mint az indokolatlan önhibáztatásnak súlyos következményei lehetnek.

Ezt a legkönnyebben úgy lehet elkerülni, ha az ember megosztja a gondokat másokkal, akikben megbízhat, megbeszélik a problémákat, s megpróbálják megérteni többen az okokat.

Külön köszönet egy kedves, aranyos és értékes lánykának, aki nem találja a helyét és magányos, én mégsem tudok vele annyit beszélgetni, mint szeretnék.